A táplálkozási terápia korábban főként a hiányosságok felismerésére és korrekciójára összpontosított. Ma már egyértelmű, hogy a tápanyagok közötti egyensúly felborulása szintén károsíthatja az egészséget. Különösen a nyomelemek közötti egyensúly megbomlása vezethet szubklinikai hiányállapotokhoz. A tápanyagok kölcsönhatása bonyolult, különösen a nyomelemek esetében. Ha egy ásványi anyag szintjét módosítjuk, az hatással van legalább két másikra is, amelyek további tápanyagokat befolyásolnak. Ezek az összefüggések egy összekapcsolt fogaskerékrendszerhez hasonlítanak, ahol minden fogaskerék mozgása kihat a többire. Az egyes ásványok kölcsönhatása függ az adott ásvány mennyiségétől és attól, hány biokémiai reakcióban vesz részt. Ez a bonyolult hálózat nemcsak az ásványi anyagok kapcsolatára terjed ki, hanem vitaminokra, hormonokra és neurológiai funkciókra is hatással van.
Az emberi haj és más szövetek ásványianyag-elemzésével végzett kutatások jelentősen hozzájárultak az ásványok közötti összefüggések megértéséhez. Ezt a tudást most már a vitamin- és hormonkapcsolatok vizsgálatára is alkalmazzák, ami egy átfogó, integrált táplálkozási megközelítéshez vezet.
A nyomelemek közötti kapcsolatok két fő típusa az antagonizmus és a szinergizmus, amelyek metabolikus és felszívódási szinten is jelentkezhetnek. A felszívódási antagonizmus a gátolt felszívódás miatt jön létre; vagyis egy elem túlzott bevitele csökkentheti egy másik elem bélből történő felszívódását. Például a magas kalciumbevitel csökkenti a cink bélrendszeri felszívódását, míg a túlzott cinkbevitel csökkentheti a réz felszívódását.
Az ásványi anyagok közötti antagonizmusokat szemléltető ábra egy ásványi kereket mutat. A metabolikus szintű antagonizmusok akkor fordulnak elő, ha egy elem feleslege megzavarja egy másik elem anyagcseréjét, vagy elősegíti annak kiválasztását a sejten belüli átrendeződések miatt. Ilyen kapcsolat figyelhető meg a cink és a réz, a kadmium és a cink, a vas és a réz, valamint a kalcium, magnézium és foszfor között.
A tápanyagok közötti szinergia megértése kulcsfontosságú a szervezet optimális működéséhez. Sokan nem gondolnánk, hogy egy-egy ásványi anyag hogyan befolyásolja a többi hasznosulását. Például a vas és a réz között különleges kapcsolat áll fenn: a vas hatékony hasznosulásához elegendő rézre van szükség. Hasonló szinergia figyelhető meg a magnézium és a kálium között, mivel a magnézium segít a káliumnak, hogy a sejtekben maradjon, így támogathatja az optimális sejtműködést. A kalcium, magnézium és foszfor hármasa szintén nélkülözhetetlen a csontszövet fenntartásához, erősítéséhez.
De nézzük, hogyan kapcsolódnak össze ezek az elemek:
Kalciummal, káliummal, cinkkel, krómmal, foszforral van kapcsolatban.
Magnéziummal, foszforral, rézzel, nátriummal, káliummal és szelénnel működik együtt.
Káliummal, szelénnel, kobalttal, kalciummal, vassal, rézzel és foszforral dolgozik együtt.
Nátriummal, magnéziummal, vassal, foszforral és mangánnal erősítik egymást.
Vas, kobalt, kalcium, nátrium és szelén támogatója.
Káliummal, magnéziummal, mangánnal, krómmal és foszforral kapcsolódik.
Kalciummal, magnéziummal, nátriummal, káliummal, cinkkel és vassal működik.
Rézzel, mangánnal, káliummal, nátriummal és krómmal van szinergiában.
Magnézium, cink és kálium kapcsolatai.
Káliummal, cinkkel, magnéziummal, vassal és foszforral erősítik egymást.
A vitaminok kölcsönhatásai összetettebbek, mint gondolnánk. A szinergista és antagonista hatások közöttük sok esetben befolyásolják egymás hasznosulását, sőt akár növelhetik is egyes vitaminok szükségletét. Például az A-vitamin csökkenti a D-vitamin esetleges toxikus hatásait, miközben maga is kölcsönösen antagonista a D-vitaminnal. Egyes kutatások szerint a B1-vitamin ellentétes hatást gyakorolhat a B12-vitaminra, míg a C-vitaminról bebizonyosodott, hogy nem gyengíti a B12-hatását – a két vitamin közötti kölcsönhatás a vason keresztül valósul meg. A C-vitamin ugyanis fokozza a vas felszívódását, ami közvetetten hat a B12-vitamin szintjére, bár ez ritkán érint embereket, csak azokat, akik hajlamosak vastúlterhelésre.
Az alábbi táblázat a vitaminok ismert antagonisztikus kapcsolatait mutatja, míg a szaggatott vonalakkal jelölt kapcsolatok elméleti alapon vannak feltételezve. Például a D-vitamin fokozza a kalcium felszívódását, így magas bevitele a magnézium, kálium vagy foszfor szintjét csökkentheti. Az A-vitamin pedig hasonló módon hat, elősegítve a foszfor és a kálium hasznosulását, amit a magas D-vitamin-bevitel is érinthet.
A vitaminok együttműködnek számos biokémiai folyamatban, amelyek támogatják a szervezet optimális működését. A következő lista bemutat néhány közismert vitamin-szinergizmust:
| Vitamin | Szinergista vitaminok |
|---|---|
| A | B-komplex, C, E |
| D | B12, E |
| E | A, C, B-komplex, D |
| B1 | E, C, B-komplex, A |
| B2 | A, B3, B10 |
| B5 | E, A, B-komplex |
| B12 | B-komplex, E, C, D |
| C | A, E, B-komplex |
| B3 | B-komplex, A, D, E |
| B6 | C, E, A, B-komplex |
A vitaminok nemcsak egymással, hanem ásványi anyagokkal is szorosan együttműködnek. Egy vitaminhiány például gyakran összefügg az ásványi anyagok felhasználásával, és fordítva: egy ásványianyag-hiány vitaminpótlást igényelhet. Klasszikus példa erre a D-vitamin hiánya és az angolkór. A C- és/vagy B6-vitamin például fontos szerepet játszhat a vashiányos vérszegénység kezelésében, ahol önmagában a vaspótlás nem elegendő.
| Vitamin | Szinergista ásványi anyagok |
|---|---|
| A | Cink, kálium, foszfor, magnézium, mangán |
| D | Kalcium, magnézium, nátrium, réz, szelén |
| E | Nátrium, kálium, kalcium, vas, mangán, cink, foszfor, szelén |
| B1 | Szelén, kobalt, nátrium, kálium, vas, mangán, magnézium, réz, cink, foszfor |
| B2 | Vas, foszfor, magnézium, cink, kálium, króm |
| B6 | Cink, króm, magnézium, nátrium, kálium, foszfor, vas, mangán, szelén |
| B12 | Szelén, réz, kalcium, kobalt, nátrium |
| C | Vas, réz, kalcium, kobalt, nátrium |
| B3 | Cink, kálium, vas, foszfor, magnézium, mangán, nátrium, króm, szelén |
| B5 | Króm, nátrium, kálium, cink, foszfor |
A vitaminok és ásványi anyagok közötti antagonista kapcsolatok jelentősége gyakran háttérbe szorul, pedig egy vitamin túlzott bevitele komoly ásványianyag-egyensúlyzavarokhoz vezethet. A C-vitamin magas bevitele például rézhiányt idézhet elő, mivel csökkenti a réz felszívódását vagy anyagcseréjét. Ez különösen problémás, mert a vas megfelelő hasznosításához rézre van szükség. Rézhiány esetén a vas a szövetekben felhalmozódhat, ami hosszú távon akár vastoxicitást is okozhat. Bár a réz és a C-vitamin számos folyamatban együttműködik, túlzott C-vitamin-bevitel marginális rézhiány esetén csontritkuláshoz és csökkent immunválaszhoz vezethet. Hasonlóképpen, a D-vitamin túlzott bevitele előidézheti a magnézium- és káliumhiányt, mivel elősegíti a kalcium felszívódását. Az A-vitamin magas szintje pedig a kalcium veszteségéhez járulhat hozzá.
Keveset beszélünk arról, hogy a tápanyagok miként hatnak az endokrin mirigyek működésére. A hormonok számos módon befolyásolják a tápanyagokat: részt vesznek a felszívódásban, a kiválasztásban, a szállításban és a tárolásban. Az ásványi anyagok szerepet játszanak a hormonok termelésében, aktivitásában és megkötésében a célzott szövetekben, és befolyásolhatják a hipotalamusz-hipofízis és a pajzsmirigy-mellékvese tengelyt is.
Dr. Francis Pottinger már az 1930-as években észrevette, hogy az endokrin mirigyek és az idegrendszer kapcsolatban állnak egymással. Dr. Melvin Page később az endokrin mirigyeket neurológiai kontroll alapján szimpatikus és paraszimpatikus kategóriákba sorolta. A „gyorsító” szimpatikus csoportba tartozik a pajzsmirigy, az agyalapi mirigy elülső része, a mellékvesevelő és az androgéntermelő ivarmirigyek. A „lassító” paraszimpatikus csoport részei pedig a hasnyálmirigy, az agyalapi mirigy hátsó része, az ösztrogéntermelő ivarmirigyek, a mellékpajzsmirigy és a mellékvesekéreg. Dr. Page megfigyelte, hogy ha a vér foszfortartalma alacsony, a szimpatikus rendszer dominál, míg magas kalciumfölösleg esetén a paraszimpatikus rendszer kerül előtérbe.
Dr. Page munkássága alapján a tápanyagok besorolhatók a „gyorsító” (szimpatikus) vagy „lassító” (paraszimpatikus) csoportba, ami segít megérteni, hogyan befolyásolják ezek a tápanyagok az endokrin és idegrendszeri működést.
Dr. Page elmélete szerint a tápanyagok endokrin rendszerre gyakorolt hatása alapján osztályozhatók. Az ásványi anyagok és vitaminok így „stimuláló” vagy „nyugtató” hatásúak lehetnek, attól függően, hogy serkentik vagy megnyugtatják a szervezet működését. Dr. Page szerint például a foszfor serkentő hatású (szimpatikus), míg a kalcium nyugtató (paraszimpatikus).
Az endokrin rendszer befolyásolja a kalcium és foszfor anyagcseréjét is. A szimpatikus dominanciájú mirigyek a foszfor visszatartását, míg a kalcium csökkenését eredményezhetik, ezzel együtt növelve a nátrium és kálium visszatartását is. Ezzel szemben a paraszimpatikus rendszer dominanciája esetén a kalcium és magnézium jobban visszamarad, míg a foszfor, nátrium és kálium kiválasztása fokozódik.
A tápanyagok, különösen a nyomelemek neuroendokrin hatásának megértésével bármely anyag kategorizálható. Az élelmiszerek, a víz, a gyógynövények és a kábítószerek mindegyike stimuláló, (szimpatikus) vagy nyugtató (paraszimpatikus kategória.) Az élelmiszerek és a víz a domináns kollaterális tartalmuk, illetve a zsíros ásványianyag-, felszívódási hiányuk szerint osztályozhatók. A gyógyszerek besorolása a szimpatomimetikus-sympatholitikus vagy paraszimpatomimetikus-paraszimpatolitikus hatásokon, valamint az ásványi anyagcserére, a felszívódásra és kiterjedésre gyakorolt hatásukon alapulhat.
Az élelmiszerekben a természetben előforduló anyagok gátolhatják az ásványi anyagok felszívódását. Például az olyan élelmiszerekben található oxálsav, mint a spenót, a cukorrépa amik a kálciummal kombinálódhatnak a bélrendszerben, ami felszívódhatatlanná teszik azt. A fitinsav csökkenti a kálcium és a cink felszívódását, és elterjedt a gabonaszemekben. Gyakran javasolják ezen élelmiszerek áztatását, hogy csökkentsék a savasságukat. Ásványianyag-tartalmukat vizsgálva azonban megállapítható, hogy a nyugtató hatású ásványi anyagokhoz képest még mindig magas a serkentő hatású ásványianyag-tartalmuk, és a serkentő (szimpatikus) természetűek közé sorolhatók. Az élelmiszerek ásványianyag-tartalma az élelmiszerek termőtalajának, valamint a feldolgozási módoknak és az elkészítésükhöz használt főzőeszközök típusának (réz, alumínium stb.) megfelelően változik.
A fehérje különösen magas Specifikus Dinamikus Hatással (SDA) bír, ami jelentősen növeli az anyagcsere sebességét, így stimuláló (szimpatikus) hatású. A fehérje fogyasztása fokozza a kalcium és magnézium kiválasztását, így a magas fehérjetartalmú étrend szintén stimuláló hatást fejthet ki.
Ezek az élelmiszerek stimuláló vagy nyugtató hatásuk alapján igazodnak az egyéni neuroendokrin igényekhez, és segíthetnek fenntartani az egyensúlyt a szimpatikus és paraszimpatikus rendszerek között.
A magas keménységű víz – amelyben a kalcium- és magnéziumszint magas – általában lúgos, és nyugtató (paraszimpatikus) hatásúnak tekinthető. Ezzel szemben a lágy víz, amely alacsony ásványi anyag-tartalommal és savas kémhatással bír, inkább stimuláló (szimpatikus) hatású, mivel a domináns ásványi anyag benne a nátrium.
A gyógynövények hatása is osztályozható ásványianyag-tartalmuk alapján. A magas kalcium- és magnéziumtartalmú gyógynövények, például a zsurló, nyugtató hatásúak. Az ásványianyag-tartalom, hasonlóan az élelmiszerekhez, változhat a termőtalaj összetétele szerint.
A betegségeket a szimpatikus vagy paraszimpatikus idegrendszeri dominancia alapján is osztályozhatjuk. Ez segíthet abban, hogy a különböző rendellenességekhez megfelelő kezelési módokat társítsunk a neuroendokrin rendszer működésének figyelembevételével. Az alábbi lista számos klinikai profil alapján készült, amelyek bemutatják, hogy bizonyos betegségek szimpatikus vagy paraszimpatikus dominanciához kapcsolódnak.
A táplálkozási hiányállapotok gyakran tápanyag-túladagolás következményeként alakulnak ki. Amikor egyes tápanyagokból túlzott mennyiséget viszünk be – például vitaminok vagy ásványi anyagok megadózisát –, az megzavarhatja más tápanyagok hasznosulását, és akár újabb hiányállapotokat idézhet elő. Ennek a jelenségnek az egyik tipikus példája, amikor a túlzott E-vitamin bevitel olyan tüneteket okoz, amelyek más vitaminhiányra, például A-vitamin-hiányra utalnak. Az A-vitamin pótlása ideiglenesen kiegyenlítheti az E-vitamin hatásait, de végül a D-vitamin hiányát okozhatja.
Hasonló probléma fordulhat elő kalciumhiány esetén is. Ha egy beteg kalciumhiányos tünetekkel küzd, gyakran növelik a kalciumpótlás mennyiségét, akár napi több ezer milligrammra. Ez javíthatja a tüneteket, de a kalciumpótlás csökkentésével ezek a tünetek gyorsan visszatérnek, és idővel egyre nagyobb dózisra lehet szükség. Azonban, ha figyelembe vesszük a kalcium hasznosulását segítő tápanyagokat (például a D-vitamin, magnézium vagy réz kiegészítését), és mérsékeljük az E-vitamin, A-vitamin, kálium, fitinsav vagy oxálsavban gazdag ételek bevitelét, akkor a beteg már egy mérsékelt kalciumadag mellett is stabilizálhatja állapotát.
A megoldás tehát a tápanyagok egyensúlyának fenntartásában rejlik, figyelembe véve azok szinergista és antagonista hatásait.
